A rabszolgaságot az Egyesült Államokban hivatalosan 1865-ben törölték el. Előtte évezredeken keresztül szerte a világon elterjedt és elfogadott dolog volt egyes emberek tárgyként való kezelése, megfosztása személyes szabadságától.
Az 1900-as évek elején a gyermekeket egyszerűen a szülők tulajdonának tekintették, és alapvető emberi jogokat sem biztosított számukra a törvény. Az 1980-as évekig a csecsemőkön érzéstelenítés nélkül végezték a műtéteket, mert úgy gondolták - és ez volt az orvostudomány akkori álláspontja - hogy az idegrendszerük annyira fejletlen, hogy nem képesek érzékelni a fájdalmat, és csak reflexből sírnak.
Nehéz elképzelni, hogy mindössze pár évtizeddel ezelőtt a felnőtteknek, orvosoknak ennyire primitív elképzelésük volt a gyermekekről, holott mindegyikük volt gyermek. De ma már megnyugodhatunk? Hiszen az alapvető emberi jogok már a gyermekekere is kiterjednek, születésüktől kezdve, így nem érheti őket fájdalom, szenvedés. Nem kezelhetik őket tárgyként. Büszkék lehetnünk, hogy kultúrált és erkölcsös módon viszonyulunk a többi lényhez. Valóban így van?
Az értelem felfedezése
Sajnos ma még széles körben elterjedt az a téves nézet, mi szerint az ember az egyetlen értelemmel, öntudattal, érzésekkel rendelkező lény a Földön, és az állatoknak, mint értelem nélküli lényeknek, nincs joguk az élethez és a szabadsághoz. Száz éve még a gyermekekről gondolták ugyanezt. Ma a vágóhidakon ugyanúgy lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkolják a haszonállatokat. Az erdőkben lelkiismeret-furdalás nélkül lövik agyon a vadakat. Egyes sintértelepeken lelkiismeret-furdalás nélkül gyűjtik be és altatják el a kutyákat, akár a második világháború koncentrációs táboraiban az embereket.
Annak ellenére teszik ezt, hogy akinek volt már háziállata, pontosan tudja, hogy az állatok is értelmes lények. Az állatok "szőrös gyermekek". A fejletebb idegrendszerrel rendelkező állatok, mint a kutya, a sertés, és még számtalan állat hasonló értelmi képességekkel rendelkezik, mint egy 1-2 éves kisgyermek. Nincs semmi okunk feltételezni, hogy ezeknek az állatoknak nincs öntudatuk vagy éntudatuk, vagy nincsennek érzéseik. Logikus feltételezni, hogy az értelem és az öntudat nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem egy nagyon hosszú fejlődés eredménye. Ahogy az ember gyermekből felcseperedik, az értelem is úgy fejlődött ki a törzsfejlődés során.
Kognitív disszonancia: gyorshajtók, dohányosok és húsevők
Ha egy dohányost megkérdezünk, hogy mi a véleménye a dohányzás elleni intézkedésekről, korlátozásokról, jó eséllyel felháborodottan védelmébe veszi a dohányzást, és megpróbálja érvekkel alátámasztani annak helyességét és ártalmatlan voltát. Hasonló az eredmény, ha egy megrögzött gyorshajtót kérdezünk a balesetmegelőző intézkedésekről. Ha a dohányosok és a gyorshajtók beismernék, hogy hibásan cselekszenek, változtatniuk kellene a szokásaikon, hogy következetesek maradjanak, ezért inkább a valóságról alkotott képüket torzítják el olyan módon, hogy önigazolást nyerjenek.
Ha egy húskedvelő embert megkérdezünk arról, hogy mit gondol a haszonállatok elpusztításáról, a gyorshajtókhoz és a dohányosokhoz hasonlóan azonnal védelmébe veszi az életmódját, és megpróbálja érvekkel alátámasztani, miért helyes az, ha elvesszük egy állat életét azért, hogy az asztalnál élvezhessük a húsát. Az érvek hada kerül elő hirtelen: az ősember, a fogazatunk mintázata, a túlélés, az évezredes hagyomány, stb... Valójában ez a magyarázkodás ugyanúgy a kognitív disszonancia terméke: az emberé, aki kétségbeesetten próbálja racionalizálni, megmagyarázni, hogy a cselekedete helyes és erkölcsös, azért, hogy ne kerüljön önmagával ellentmondásba. És ezt roppant hatékonyan teszi.
Sokasodjatok!
Az emberiség olyan dolgokat vitt véghez ami korábban még egyetlen fajnak sem sikerült: kiírtotta a fajok közel felét, a szárazföld 30%-ból szántóföldet csinált, további 30%-át pedig beépítette. Az esőerdőket csaknem teljesen kivágta, a vizeket és a levegőt pedig beszennyezte. Ez mind egyetlen dologra vezethető vissza: a túlnépesedésre. Gyakorlatilag az összes probléma a túlnépesedés következménye.
Az emberek jelentős részében nincs igény arra, hogy érintetlenül hagyjanak nagyobb területeket a Föld biológiai sokféleségének megtartása érdekében, ahol zavartalanul létezhetne a természet, mert az emberek anélkül nőnek fel, hogy megtapasztalnák a természet szépségét. Az élőhelyek megsemmisítése töretlenül folytatódik, önző érdekek mentén. Helyette egyetlen és egyben a legborzasztóbb élőhely marad: a város.