Általánosságban elmondhatom, hogy az erdőket járva és erdészeti kiadványokat olvasva lesújtó kép tárul elém: az egész kizárólag a kitermelhető faanyag előállításáról szól, és közben a több ezernyi erdőlakó állat- és növényfaj érdekeiről megfeledkeznek. Ma már fekete harkályt, baglyokat, mókusokat és denevéreket, orchideákat és különleges gombákat a legtöbb erdőben alig találni.
Az avarszint gombái és növényei, az erdőlakó kisemlősök és madarak igényei elsikkadnak a haszonelvű világ egyoldalú és önző erdőgazdálkodásában. És hogy ezzel mennyire tönkreteszik a környezetünket, milyen pusztítást végeznek, azt az itt felsorolt hét létező probléma is mutatja.
1. Idegen fafajok telepítése
A más kontinensekről behurcolt fajok, mint az akác, komoly természetkárosító hatást jelentenek. Az egyik probléma, hogy ezeknek a növényeknek nálunk nem nagyon akad ellenségük és versenytársuk, így korlátlanul, invazív módon képesek szaporodni. A másik probléma, hogy olyan vegyületeket tartalmazhatnak, amelyek más növényekre és organizmusokra mérgezőek, ezért alattuk viszonylag kevés faj képes megtelepedni. Az avarszintjük szegényes, a lombszint pedig nem nyújt táplálékot és fészkelőhelyet a madarak és kisemlősök számára, mivel terméseik mérgezőek és emészthetetlenek, ágazatuk tövises és fészekrakásra alkalmatlan. Egy akácültetvény biológiai szempontból egy valóságos sivatag.
2. Alacsony faji változatosság
A telepített erdők gyakori jellemzője, hogy a legtöbb esetben egyetlen fafajból, például csak bükkből vagy csak egy fajta tölgyből állnak, esetleg elvétve találunk bennük más fafajokat. Nem nehéz belátni, hogy ez magával vonzza az általánosan alacsony biodiverzitást. Az ilyen erdőkben jobbára az adott fafajhoz kötődő gombák, növények és állatok képesek megtelepedni. De nem ez az egyetlen negatív következmény. A betegségek szabadon terjednek a szomszédos fák között, ha nincsennek közbeékelődő más fajú egyedek, amelyek lassíthatnák a fertőzést.
3. Alacsony fajon belüli genetikai változatosság
Ugyancsak védtelenné teszi az állományt a fertőzésekkel szemben, ha az erdőt alkotó fák közeli rokonságban, testvéri viszonyban állnak egymással, mind egyetlen fának a leszármazottai, netán vegetatív úton szaporított klónok. Ha betalál egy olyan kórokozó, amely ellen egy fa védtelen, az egész állomány egyszerre sérül, mert nem tartalmaz eltérő genetikai állománnyal rendelkező, ellenálló egyedeket.
4. Alacsony életkori változatosság
Az azonos életkorú fákból álló erdőben ha a fák elérik a felnőtt vagy idős kort, egyszerre kezdenek pusztulni, és a kidőlt egyedek nyomán a megújulás rendkívül lassú, hiszen nincsennek fiatal fák, amelyek befoltozhatnák a keletkezett lyukakat, csak apró csemeték, amelyek fél évszázad alatt érik el a megfelelő magasságot. Ez eleve megnehezíti az áttérést a humánusabb, szálalásos erdőgazdálkodásra, mivel az ilyen erdőket fiatalon, tarvágással a leggazdaságosabb kitermelni. És általában ez is történik.ő
5. Korai kivágás
Alig van ember, aki látott hazai, igazán természetközeli erdőt. A mai erdők azonos vastagságú, magas, egyenes törzsű, kifogástalan, vékony fákból állnak. Mert ezek valójában csak ültetvények. Egy igazi erdő nem ilyen. A fák sokkal tovább élnek, mint ameddig az erdőgazdálkodók hagyják őket élni. A bükköt pl. 80 éves korában kivágják, holott 180 évig is élhetne. Számtalan állatnak kizárólag az öreg, odvas fák nyújtanak otthont: baglyok, számtalan kisebb madárfaj és kismelősök: a fiatal erdőkben ők nem találnak odút.
Egy tarvágás után 50 évnek el kell telnie ahhoz, hogy az avarszint ritkább növényei elkezdjenek visszatérni. A mai erdőkben 30 évük van, és a következő tarvágással újra eltűnnek. Sokszor véglegesen. Én még gyermekkoromban voltam olyan tölgyesben, amely 150-200 éves éves fákból állt. Mesebeli látványt nyújtottak a terebélyes faóriások a messze terpeszkedő ágaikról csüngő mohával. Ezt a felbecsülhetetlen értékű őstölgyest mára kivágták, mindössze néhány fa őrzi az emlékét.
6. Élettelen fa eltávolítása
A korhadó fa ezernyi élőlénynek ad otthont, miközben az erdőtalaj részévé válik: madarak, kisemlősök, hüllők, gombák, egysejtűek otthona és tápláléka; végső soron az élő fáknak biztosít megfelelő talajt és tápanyagot. Ezzel szemben az erdőkazdálkodók a legtöbb kidőlt vagy kivágott fát eltávolítják az erdőből, holott a halott fák szerves részei az erdei életközösségeknek.
7. Tarvágás
A tarvágás a legnagyobb természetrombolás, amit az erdőben véghez lehet vinni. Az erdei növények és állatok jelentős része kipusztul a tarvágott területről. Fél évszázad kell ahhoz, hogy egyáltalán lehetőségük legyen visszatérni. A lékeléses erdőgazdálkodás megkönnyíti ugyan a fajok visszatérését, de ugyancsak nagy kárt okoz. A legkevésbé káros a szálalásos erdőgazdálkodás, amely - ha szakszerűen végzik - a legkevesebb pusztítással jár.
