"Az egyértelmű, hogy technológiailag előrébb vagyunk, mint tíz, vagy húsz, vagy háromezer évvel ezelőtt. Ha erkölcsileg nézzük, akkor viszont nem is biztos, hogy van bármiféle fejlődés. Ezért tudunk akár kétezer évvel ezelőtti filozófusokat olvasni, mert minthogyha a dilemmák ugyanazok lennének..." - Techet Péter történész.
A tartós együttműködésre való képtelenség végigkísérte az emberiség történetét és végeláthatatlan háborúk, konfliktusok (ember-természet konfliktus is), valamint társadalmi szintű elidegenedés forrása ma is. A filozófia, ami az emberi jólét és boldogság univerzális törvényeit kutatta, eddig nem járt sikerrel. Vallások ezrei próbáltak stabil összetartó közösségeket létrehozni, több-kevesebb sikerrel, de közben mind ugyanazt a hibát követték el: önkényesen megválasztott, szubjektív alapvetésekre épített és ezért egymással kibékíthetetlen eszmerendszereik csapdájába estek.
Az önkontroll nélküli túlnépesedés egy megoldhatatlan globális probléma elé állított minket: a jelenlegi népesség és a jelenlegi életmódunk mellett a bolygó élőlényeit kiírtjuk, erőforrásait rövid időn belül elhasználjuk, ami az emberiség és az ökológiai rendszerek összeomlását eredményezheti. Ez csak globális együttműködéssel lenne mérsékelhető. Globális összefogással, ami a nemzetek, egyházak, csoportok, egyének egymással összeegyeztethetetlen értékrendszerei miatt nehezen megvalósítható. Vajon létezik-e olyan elméleti alap, amely lehetővé tenné a probléma megoldását?
A globális válság értékrendszerbeli okai
Minden meghozott döntésünk valamilyen tudatos vagy tudattalan értékítéleten alapul, ezért több kortárs tudós és filozófus – például Jürgen Habermas vagy Martha Nussbaum – szerint a globális problémák oka végső soron egyfajta értékválság, abban az értelemben, hogy a növekedés- és piacközpontú kapitalizmus világában a régi - jobbnak tartott - értékeink elvesztek. Emellett olyan minőségi problémák is megjelentek, mint a társadalmi boldogtalanság és elidegenedés.
Kétségtelen, hogy ez egyfajta értékválságnak tekinthető, és egyes szakértők ennek a válságnak a megoldásában látják az összeomlás elkerülésének egyik vagy egyetlen lehetőségét. Ez tenné lehetővé a társadalmi és a globális szintű összefogást, ami az előfeltétele annak, hogy a nagy léptékű problémákkal valamit kezdhessünk. De jelenleg csak apró csoportok egymástól függetlenül próbálnak a közös cselekvés, mint bizonytalan összetartó erő segítségével mikroközösségeket építeni, rövid időre összehozva eltérő gondolkodású embereket. Valószínűleg nem ők fogják megváltani a világot, és nem is biztos hogy meg lehet váltani. A társadalmak széthullása talán elkerülhetetlen.
Amig kevesebb ember volt, a problémák is kisebbek voltak. Amig egy maroknyi, hasonló gondolkodású ember könnyedén össze tudott fogni, nagyobb tömegeknek ez már nem megy. Felmerül a kérdés, hogy a régi, kisközösségekben használt értékeink valóban jobbak, és valóban használhatók-e ilyen nagy léptékben? Valószínűleg nem. De ha visszatekintünk a régmúltba, láthatjuk, hogy a jobbnak tartott régi értékeink sem működtek jól, sok más tényező mellett ez is közrejátszhatott a jelenlegi helyzet kialakulásában Az értékválság gyökereit ezért sokkal mélyebben kell keresni: egy jelentős tényező az értékeink szubjektivitása, hogy nincsennek visszavezetve közös, mérhető fizikai mértékekre. Ez miatt minden relatív, és mindenki eltérően értékeli ugyanazokat a dolgokat és vitás kérdésekben nem lehet objektív döntéseket hozni.
A társadalomban az értékrendszerek a hagyomány útján terjendnek és folyamatosan változnak, fejlődnek. A fajokhoz hasonlóan ha egy adott értékrendszerű embercsoport fizikailag több kisebb csoportra szakad, akkor azok a véletlenszerű változások következtében eltérő értékrendszerekkel fognak rendelkezni. Ha az eltérő értékrendszerek nem kompatibilisek egymással, az elősegíti a konfliktusehlyzetek kialakulását és akár háborúkhoz is vezethet a csoportok között (törzsi háborúk).
Ha két vagy több, eltérő értékrendszert képviselő csoport összeolvad, azok tagjai idővel elvegyülnek egymással, és ha az értékrendszereik nem összeegyeztethetők, akkor ez a csoporton belül feszültségekhez, a társadalom atomizálódásához vezethet. Ha egy csoport nagyon nagy, akkor az értékrendje a csoporton belül is több különböző variánsra szakadhat, és az egyének értékrendje közti eltérések is megnőhetnek, ami szintén az emberek elidegenedését, a csoport atomizálódását okozhatja. Nyilvánvaló, hogy az embercsoportok, társadalmak közötti tartós béke és a társadalom stabilitása szempontjából lényeges az értékrendszerek összeegyeztethetősége. Vajon lehet-e, és ha igen, hogyan lehet kompatibilis értékrendszereket létrehozni?
Az A és B értékrenszerű homogén csoportok összeolvadása a közösség atomizálódását okozza, ha A és B nem kompatibilisek egymással. A nagy homogén közösségek is idővel elvesztik a homogenitásukat, mert az értékrendszerek változnak, evolúciósan fejlődnek, nő a változatosságuk, ami társadalmi feszültségekhez vezethet.
Mi az érték?
Először is, hogy pontosan tudjuk, miről is van szó, határozzuk meg az érték fogalmát. Az érték legyen egy olyan hozzárendelés, ami számokat rendel dolgokhoz. A "dolog" talán túl általános fogalom ahhoz, hogy pontosan értelmezni tudjuk, ezért helyette inkább használjuk a "mintázat" kifejezést és ebbe beletartoznak a tárgyak szerkezete és jellemzői, a cselekvési minták, a gondolataink szövedéke, a matematikai képletek, a csillagképek, a madarak szárnymozdulatainak időbeli mintázata repülés közben, az atomok szerkezete, egy szóval szinte minden, amit el lehet képzelni és le lehet írni vagy rajzolni. Az érték tehát minden mintázathoz hozzárendel egy számot. Az "érték" legyen maga az értékfüggvény neve. Az értékfüggvény értékét nevezzük értékmennyiségnek.
Alapvető elvárásokat is megfogalmazhatunk az értékkel kapcsolatban. Az érték legyen:
- univerzális, azaz tegye lehetővé az egymástól nagyon eltérő dolgok összehasonlítását;
- determinisztikus, vagyis minden paramétere előre meghatározott, mérhető vagy kiszámítható;
- kontextusfüggetlen, objektív, vagyis ne függjön külső paraméterektől (pl. szubjektumtól).
Az értékeknek inherensnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy a dolgok belső struktúráján (információján) kell alapulnia. Könnyű belátni, hogy a determinisztikusság és a kontextusfüggetlenség az inherenciából következik. Ezért elegendő két elvárás is: az érték legyen univerzális és inherens. Ez lenne az ideális eset, de ha megengedőbbek vagyunk, megelégedhetünk olyan értékkel is, amely nem teljesen, de nagyrészt teljesíti ezeket a követelményeket.
A gondolkodásunk, a kultúránk természetesen nem egyetlen értéken alapul. Értékek egymással összefüggő sokasága befolyásolja viselkedésünket. Az értékek ilyen hálózatát nevezzük értékrendszernek.
Hibák a rendszerben
Nem szokás, és gyakran nem is tanácsos megkérdőjelezni az értékeink jóságát, különösen a vallásokban. Ha mégis megkapargatjuk a színes mázat, a vékony aranyfüst réteg alatt érdekes torzulásokra bukkanhatunk, amelyek kihatnak a társadalmunk minden szintjére.
Akkor jó egy rendszer, ha stabil az alapja és logikus a szerkezete. Az értékek esetén a stabil alapot a valóság adhatja és az, ha van egy jól meghatározott értéktartomány egy jól meghatározott kiindulási értékmennyiséggel (origo) és mértékegységgel. A legjobb, ha a kiindulási érétékmennyiség a nulla. Sajnos nem létezik olyan értékrendszerünk, amelyben ezek az alapok megvannak. Az alapok szubjektívek, az értéktartomány gyakran két szélsőértékre, ellentétpárokra (jó - rossz) redukálódik, és ritka eset, ha van bármiféle mértékegység. Az ellentétpárokkal meghatározott "értékmező" egyik következménye, hogy az értékrendszereink dolgok (bináris) összehasonlítására alkalmasak, de nem képesek egyetlen dologhoz abszolút értelemben vett értékmennyiséget rendelni, így minden relatívvá válik.
Gyakoriak a kategorizáló értékek, amelyek csak néhány kategóriát határoznak meg, és mindent ezekbe a kategóriákba sorolással értékelnek. Egy jó példa, az élet értékelése, amikor azt mondjuk, hogy minden élet azonos értékű, vagy ha a létezésnek tulajdonítunk egy egységnyi értéket. Nem nehéz belátni, hogy ez logikai zsákutcába vezet. Ha több dolgot összekapcsolunk, együttes értékmennyiségük azhonos lenne az egyedi értékmennyiségekkel, ami nonszensz. Az azonban elvárható, hogy minél jobban hasonlít egymásra két dolog, annál kisebb legyen az értékmennyiségük közötti eltérés. Ezt a lokális stabilitás, vagy folytonosság.
A~B ⇒ érték(a) ~ érték(B)
Lokális stabilitás vagy folytonosság matematikai leírása.
Egy jó értékrendszer nem csak jól megalapozott, de a szerkezete is ellentmondásmentes, logikus. Mit jelent ez a gyakorlatban? Az értékfüggvény legyen szubadditív, ami azt jelenti, hogy két mintázat együttes értéke legyen azonos vagy kisebb, mint a külön számolt értékük összege. Ez azt jelenti, hogy ha a boltban egy csomagban veszem meg a fogkefét és a fogkrémet, akkor előfordulhat, hogy valamivel kevesebbet kell fizetnem, mintha külön-külön vásárolnám meg őket, de sohasem többet. Ez már egy kicsit fura tulajdonság, de a hétköznapi életben is működik.
Legyen továbbá az érték szigorúan monoton, pl. ha a boltban beleteszek még valamit a bevásárlókosaramba, akkor biztos lehetek benne, hogy többet kell fizetnem annál, mintha nem tenném bele (kivéve ha akció van). Az első hallásra bonyolultnak tűnő matematikai fogalmak a valóságban ennyire egyszerűek. De az értékeink még ezeket az alapvetőnek tűnő feltételeket sem képesek teljesíteni, ami nem meglepő. Ha az értékek alapjai pontatlanok és szubjektívek, nem számszerűsíthetők, akkor a nem épülhet rájuk logika, hiszen matematikailag kezelhetetlenek.
érték(A+B) ≤ érték(A) + érték(B)
A szubadditivitás matematikai megfogalmazása.
A szigorú monotonitás hiánya miatt a társadalmi értékítélet nem ismeri el fokozatosan a több jótettet. Mintha a jóság is „bináris” lenne: vagy elég nagy, vagy semmit sem ér. Ha valaki próbál jót tenni (pl. önkénteskedik, szemetet szed, segít másoknak), sokszor azt hallja: „Ez kevés, úgysem változtatsz semmin.”. A cselekedet helyessége ebben az esetben nem függ a mennyiségétől vagy hatásától. Az, hogy valaki egy hajléktalannak ad-e 100 Ft-ot vagy egy milliót, nem számít erkölcsileg jelentősebben helyesnek. A cselekedet „jó” vagy „rossz” — de nincs skála, nem nő az értéke. Ez visszafoghatja a nagyobb áldozatokat hozó embereket, hiszen erkölcsileg nem „jutalmazódnak jobban”.
A < B ⇒ érték(A) < érték(B)
A szigorú monotonitás a matematika nyelvén.
A szubadditivitás hiánya hasonló erkölcsi problémákhoz vezet. A hagyományos katolikus tanítás szerint egy halálos bűn önmagában is elegendő az üdvösség elvesztéséhez. Több halálos bűn nem „rosszabb”, a pokol nem „fokozatos”, hanem bináris: üdvözül vagy elkárhozik. Így a második halálos bűn nem „növeli tovább” a büntetést. Ez sokakban azt a gondolatot ébresztette: „Ha már pokolra jutok, akkor legalább jól megérdemeljem.” Ez erkölcsi nihilizmushoz vezethet, különösen fiatalokban vagy kilátástalan helyzetű emberekben, ami több vallással kapcsolatosan is megfigyelhető.
Szubjektív és objektív értékek
A szubjektív (kontextusfüggő) értékek valamilyen mértékben a környezettől, illetve a megfigyelő belső állapotától, értékszemléletétől függenek, érzékelésen alapulnak. Nem lehet pontosan megjósolni, hogy a megfigyelő egy adott dolognak milyen értéket tulajdonít, ami alkalmatlanná teszi a gyakorlati alkalmazásra, mégis mindenki használja.
A történelem során minden nép, minden kultúra, minden vallás szubjektív értékekre épült, ami hozzájárulhatot, több más tényező mellett, a külső és a belső konfliktusok kialakulásához. Az emberiség sorsát a kezdetektől kezdve alapjaiban hibás ítéletek és döntések tették nyomorúságossá, ahogy az egyének életét is. Egy objektív értékekre alapozott kultúra - ha létezhet ilyen - talán megoldást jelentene ezekre a problémákra.
A szubjektív értékeink gyakran egy ellentétpárt használnak viszonyítási alapnak, míg az objektív értékek egy jól meghatározott nulla ponthoz viszonyítva értékelnek számszerű értékmennyiségekkel.
A pénz világa egy jó példa. Hogy mi mennyi pénzbe kerül, azt egyének szubjektív ítéletei határozzák meg. A termékek és szolgáltatások ára folyamatosan változik. Ez a változás nem determinisztikus, hanem kaotikus, megjósolhatatlan. Ha a pénzbeli érték objektív mértéken alapulna, akkor az árak változásait pontosan meg lehetne jósolni és a tőzsdék egyszer és mindenkorral bezárhatnának, a spekulánsok pedig kereshetnének új állást. Felmerülhet a kérdés, hogy a tárgyak objektív értéke hogyan változhat időben? Erre a válasz az, hogy az idő egy objektív és ma már jól mérhető dolog, ezért semmi akadálya, hogy egy érték az időtől is függjön. Ezzel eljutottunk a legfontosabb kérdéshez: az objektív értékek létezésének kérdéséhez.
A szubjektív és az objektív értékek használata alapvetően másképp történik, ami közös bennük: az értékítéletet mi (entitások) hozzuk meg, a döntés lehetősége megvan. A szubjektív döntés esetén gyakran a torzításokkal terhelt érzékszerveink zajos információit vesszük alapul. Az ábra csak egyetlen szempont szerinti értékelést szemléltet, a valóságban párhuzamosan sok értékelés zajlik különböző szempontok szerint. A két szélsőséges példa természetesen ötvözhető.
Miért nem sikerült objektív alapokra helyezni az értékeket?
A pénzrendszer és a jogrendszer törékeny értékrendszerei támogatják társadalmaink stabilitását, abból adódóan, hogy az objektív, jól struktúrált értékrendszerekhez kezdtek hasonlítani, de még mindig elég távol állnak az ideálistól, önmagukban nem képesek összekovácsolni a széteső közösségeket, hiányzik a stabil alap és a szerkezetük sem tökéletesen ellentmondásmentes, bár közelít hozzá.
A történelem során számos gondolkodó és tudományterület próbálta objektív alapokra helyezni az értékfogalmat. Az utilitarizmus például az emberi boldogság mennyiségi mérésére tett kísérletet, az erkölcsi jó és rossz mértékét a „nagyobb jó” vagy „legnagyobb boldogság” elvére alapozva. A termodinamikai megközelítések az élő rendszerek rendezettségét és energiahatékonyságát próbálták értékké konvertálni, míg a modern mesterséges intelligencia rendszerek hasznossági függvényeket alkalmaznak a döntéshozatalhoz.
Ezek a kísérletek azonban több ponton elbuktak. Az utilitarista modellek nem tudtak elszámolni az egyének közötti szubjektív különbségekkel, és gyakran igazságtalan vagy elfogadhatatlan következtetésekhez vezettek. A fizikai megközelítések, mint az entrópia vagy az energiafelhasználás, túl szűknek bizonyultak ahhoz, hogy megragadják az emberi élet értékének komplexitását. Az AI által használt hasznossági függvények pedig többnyire előre beprogramozott célokat optimalizálnak, amelyek szintén emberi szubjektivitáson alapulnak.
Az objektív értékmérés tehát eddig azért nem járt sikerrel, mert hiányzott egy olyan, mindenki által elfogadható és fizikailag is értelmezhető mérték, amely képes lenne univerzálisan működni – kulturális, pszichológiai és biológiai különbségeken átívelve. Ugyanakkor az információelmélet, komplexitásmérés és rendszerszintű analízis fejlődése új lehetőségeket nyit: talán most először lehetőség nyílik olyan univerzális elvek megfogalmazására, amelyek a fizikai világ rendjéből indulnak ki, és nem emberi vélekedésekből. Ez új alapokra helyezhetné az értékekről való gondolkodást – és ezzel a globális együttműködés lehetőségét is. Ez nem feltétlenül jelentené, hogy el kellene dobnunk a régi értékrendszereinket, vallásainkat, talán elegendő lenne a megreformálásuk. Megmaradhatna a változatosság, ha összeegyeztethetők lennének az eszmerendszereink.
Mi változott, ami lehetővé tenné mindezt? Ma már irgalmatlan mennyiségű és minőségű információval rendelkezünk a világunkról, ami korábban nem volt meg, az információelmélet pedig egy univerzális, inherens mérőszámot adott nekünk, ami nem más, mint a tömörítési algoritmusokkal jól közelíthető Kolmogorov-komplexitás, vagy más néven információtartalom, ami teljesíti az összes követelményt, amit az ideális értékkel kapcsolatban megfogalmaztunk. Bob Doyle, a Harvard Egyetem filozófusa szerint az információ egy olyan érték, ami alkalmas arra, hogy (nem kizárólagosan) erkölcsi normáink alapjául szolgáljon.
Összegzés
A társadalmi és globális szintű problémák mélyén húzódó értékválság nem pusztán kulturális vagy gazdasági jelenség, hanem alapvető elméleti hiányosságra vezethető vissza: az értékeink túlnyomó részt szubjektív, kontextusfüggő, és gyakran ellentmondásos alapon nyugszanak. Az objektív, univerzálisan alkalmazható értékmérés hiánya megnehezíti a közös döntéshozatalt, az együttműködést és a hosszú távú társadalmi stabilitást. Az információelmélet és komplexitásmérés fejlődése azonban új lehetőséget kínálhat: olyan fizikai alapú értékrendszer kialakítását, amely nem helyettesíteni kívánja a hagyományos rendszereket, hanem azok logikai és strukturális megerősítését teszi lehetővé. Ez a megközelítés talán alapul szolgálhatna egy újfajta globális összefogásnak is – ha nem is old meg mindent, de képes lehet közös nevezőt teremteni ott, ahol ma csak széttartás és ellentét van.