Alkonyatkor a magyar erdő széle elcsendesedik. A fű között csíkos pofa bukkan fel, a mozdulat óvatos, mégis magabiztos. A borz kerüli a feltűnést: a földben él, a földdel dolgozik, sötétben indul a maga csöndes munkájára. Forgat, tisztít, szellőztet, mindezt úgy, hogy alig hagy nyomot, legfeljebb egy-egy friss túrás kerek foltját.
Mégis nálunk gyakran ellenségként beszélnek róla. Hazánkban évente több mint 15.000 borzot ölnek meg a vadászok. A kérdés persze egyszerű: mi okuk van rá, hogy üldözzék őket? És mi történne, ha egyszerűen abbahagynák? A választ azokban az országokban kell keresni, ahol a borz védett állatnak számít.
Szemlélet kérdése
A természethez való viszony elsősorban szemlélet kérdése. Lehet a tájat haszonszerző gépezetté fegyelmezni – ahol minden fűszál a mérleg egyik serpenyőjébe kerül –, és lehet úgy tekinteni rá, mint közös otthonra, amelynek számtalan lakója van, és ahol a béke nem az erősebb jogából, hanem az együttélés szabályaiból születik. A borz sorsa ma nálunk leginkább ennek a két gondolati világnak az ütközését mutatja. Ha a természetet önálló szereplőként tiszteljük, a borzot nem problémának látjuk, hanem ökológiai szövetségesnek.
A vadászat haszonélvezői dehumanizálással – ami tagad minden hasonlóságot az ember és a többi állat között – próbálják igazolni a vadászat létjogosultságát és igyekeznek hiteltelenné tenni mindenkit, aki felhívja a figyelmet a nyilvánvaló tényre: hogy a borzok hozzánk hasonló szociális, érző és játékos lények, és nem a mi ellenségeink, hanem a gilisztáké, a földben élő rovarlárváké és a darazsaké, amelyekkel táplálkoznak, bár az étrendjük jelentős részét növények teszik ki.
Ezzel szemben sok országban az együttélés gyakorlata vált természetessé. Nem azért, mert ott kevesebb a borz, hanem mert más a kiindulópont: nem a kilövés a rend, hanem a megelőzés, a konfliktusok arányos kezelése. Ugyanez a szemlélet nálunk is megvalósítható. A kérdés tehát nem az, hogy lehet-e – hanem az, hogy akarjuk-e.
A borz, akit nem ismerünk eléggé
A borz éjjeli állat. Napközben kiterjedt, több bejáratú föld alatti járatrendszereinek üregeiben pihen, amelyek sokszor nemzedékeken át öröklődnek. A föld alatti „városok” gondosan karbantartottak: külön hálókamrák, száraz, tiszta fülkék, friss alom. A borz alagútrendszereit nem egyszer más fajok is használják, mint a róka, a nyest, a sün, és különféle rovarok. Amikor leszáll az este, a család – a klán – együtt mozdul. A kölyköket az anyjuk vezeti, a fiatalok játszanak, birkóznak, vonszolnak egy-egy gallyat; a felnőttek illatjelekkel üzennek egymásnak. A borz társas állat, csendes, de gazdag szociális élettel. A klán tagjai rendszeresen ápolják egymást: kefélik a szőrt, átvizsgálják a bundát, a közös ápolás bizalmat épít.
Tápláléka – akárcsak mozgása – talajközeli. Főként gilisztákat, rovarokat és növényi részeket fogyaszt. A nyár végén szívesen eszik gyümölcsöt is, a darázsfészkeket pedig megdöbbentő ügyességgel bontja meg. A kisemlősök és madárfészkek nem ismeretlenek számára, de étrendjének nem ezek a főszereplői. A borz nem a tyúkól réme: inkább a földhöz kötődik. Munkája közben – akaratlanul is – a talajt levegőzteti, a tetemeket eltünteti, rovarok tömegeit tartja kordában. A táj egészségügyese: a föld alatt szolgál, nem a színpadon.
Mítoszok helyett józan arányérzék
A borzot gyakran a „fészekfosztás” vádja kíséri. A földön fészkelő madarak fiókái sérülékenyek, és valóban, bármely közepes ragadozó képes kárt okozni. Mégis, a kistestű vadon élő állatok hanyatlásának fő oka ritkán egyetlen ragadozó. A táj homogenizálódása, a sövénysávok, mezsgyék, vizes foltok eltűnése, a rossz időzítésű kaszálás vagy a vegyszerhasználat jóval nagyobb hatással van a fészkelési sikerre, mint az, hogy a sötétben megjelenik-e egy borz. Ha a táj valódi mozaik, sok a búvóhely és az élelem, a fiókák esélyei is javulnak. A megoldás tehát nem a természet további egyszerűsítése, hanem éppen az ellenkezője: gazdagítása.
A borz okozhat kisebb gazdasági károkat, főként vetések feltúrásával, fiatal növények megrongálásával, és a szőlő megdézsmálásával, de ezek mértéke nem indokolja a vadászatát. Léteznek etikus, működő megoldások, mint például az ultrahangos riasztók alkalmazása és akár egy szál villanypásztorral is hatékonyan távol lehet tartani. A mezőgazdasági területek egyre nagyobb részét védik villanypásztorral, ami a patásoktól is hatékonyan megvédi a terményt, ezek megfelelő kivitelezése a borzok ellen is hatásos. A borzzal való együttélés fenntartható, ha helyi közösségek és gazdák bevonásával humánus megelőző intézkedéseket vezetünk be.
A betegségek kérdése hasonló. A veszettség elleni vakcinázás évtizedek óta hatékony, a borz pedig nem az a faj, amelynek puszta léte egészségügyi vészhelyzetet teremt. A járványtan a célzott, ellenőrzött beavatkozás felé mozdult el, nem az általános gyérítés felé. A természetben nincs nulla kockázat; de a kockázatnak ésszerű, arányos válaszai vannak.
A vadászat és vadgazdálkodás nyíltan állattenyésztő helyként kezeli a természetet: gátlástalanul telepíti be a lelövésre szánt fácánokat (évente kb. 500.000 fácán kerül ki a szaporítótelepekről) és etetéssel szaporítja a patásokat. A telepekről kikerülő tápon felhízlalt "apróvad" életképtelen és védtelen a ragadozókkal szemben, ezért szigorú ragadozógyérítési előírásokat találtak ki a helyzet kezelésére és a profit fenntartására. Ennek a kegyetlen, őnző és abszurd gyakorlatnak az áldozatai többek között a borzok és a rókák.
Etika és mérték
Az ölés nem adminisztratív aktus, hanem erkölcsi döntés. Akkor vállalható, ha közvetlen, súlyos kár elhárítása más módon nem lehetséges. A borz esetében az arányosság próbája újra és újra ugyanarra a következtetésre vezet: a legtöbb konfliktus megelőzhető. A gyümölcsös védelmét gyakran megoldja egy villanypásztor, húsz–huszonöt centire a talajtól, ahol a borz orra megérzi – belül marad minden más, kifelé marad a béke. A baromfi védelme zárható ól, egyszerű drótháló kérdése; a komposzt és a konyhai maradék kezelése szintén az ember felelőssége. Aki képes egy drótszálat kifeszíteni, annak nincs erkölcsi felhatalmazása fegyvert emelni.
Az is kérdés, mit üzen a világnak az gyakorlat, amelyben a szabadon élő állatok állományszámait pénzügyi táblázatok sorai között rendezgetjük? A természet nem üzemi telep, ahol a „termelés” érdekében bármi megszüntethető, ami zavar. A pénz fontos, de van, ami fontosabb: a tisztelet, a kímélet, az arányérzék. A borz védelme erről szól: meddig engedjük, hogy a haszon logikája felülírja azt, amit önmagunktól is elvárunk – hogy ne bántsunk feleslegesen.
Mi történne, ha abbahagynánk?
A válasz nem drámai. A borzsűrűség nőne – de nem kezelhetetlenül. A klánok stabilabbá válnának, a territóriumok világosabban kirajzolódnának. A „vákuumhatás”, amelyet a folyamatos gyérítés kelt – az üresen hagyott területek gyors újbóli benépesülése –, megszűnne. Az állomány természetes, élőhelyhez igazodó szintre állna be. A kertben kevésbé látnánk őket, mert nem vonzaná be a rendezetlen hulladék; a gyümölcsösben megállítaná őket az egy szál villanypásztor. A táj közben gazdagodna: több döghús tűnne el gyorsabban, a talaj levegősebb lenne, a rovarnyomás kiegyenlítettebb.
A borz társadalma – mert így is lehet nevezni – is nyerne. A kölykök nagyobb eséllyel nőnének fel teljes családban, a közös ápolás, játék, tanulás folyamata kevésbé szakadna meg. A borzok föld alatti járatrendszereinek rendje – az évtizedek alatt felépített föld alatti város – megmaradna, nem válna lakatlan rommá. A természetben a folytonosság érték: amit nem zavarunk szét, az idővel bölcsebb megoldásokat talál nálunk.
| Borzsűrűség az egyes országokban | |||
|---|---|---|---|
| Ország | Jogi státusz | Borz/km² | Megjegyzés |
| Egyesült Királyság | Védett (általánosan) | ~3,29 | Országos átlag (Anglia+Wales); helyenként ennél jóval magasabb. |
| Belgium | Védett | <0,1 | Alacsony országos sűrűség, történeti visszaesés után. |
| Hollandia | Védett | <0,1 | Országos átlag alacsony; lokálisan magasabb lehet. |
| Magyarország | Vadászható | ~0,10–0,30 | Hazai erdei vizsgálat: ~0,22 borz/km² (alacsony sűrűség). |
| Lengyelország | Vadászható | ~0,16–0,59 | Nyugati-Kárpátok, több helyszín összevetése. |
| Csehország (Dél-Morvaország) | Vadászható | ~0,22–0,76 | „Nyers” vs. ökológiai sűrűség becslések (1996–1999). |
A vadászat beszüntetésével a borzok száma nem nőne kezelhetetlen szintre.
Alternatív lehetőségek
A vadon élő állatok létszámának szabályozására a vadászat csak az egyik módszer a sok közül és a legkevésbé emberséges. Sokan nem is tudják, hogy az erdei patások és a nutriák esetén sikerrel alkalmaznak olyan fogamzásgatló vakcinákat, amelyek akár 5-6 évig is képesek csökkenteni a beoltott állatok szaporodóképességét. Az emberek által régóta használt hormonális gyógyszerek szintén alkalmazhatók, mert az emlősök hormonális rendszere hasonlóan működik. Nincs logikus érv arra, hogy miért a kilövést használjuk, amikor van más lehetőség, ami ráadásul nem sokkal drágább. A fogamzásgátló módszerek szélesebb körű használata sokkal olcsóbbá teheti az alkalmazott szerek gyártását és alkalmazását egyaránt.
Együttélés, amely működik
Az együttélés eszközei egyszerűek, olcsók és kíméletesek. A villanypásztor kicsiny befektetés, mégis aránytalanul nagy békét hoz. A baromfi éjszakai zárása nem technológiai kérdés, hanem szokás. A komposzt rendben tartása nem „borzellenes művelet”, csupán higiénia. Ezek az apró gesztusok nem csupán a borzot védik meg tőlünk, hanem minket is megóvnak attól, hogy fölöslegesen rossz döntéseket hozzunk.
Ahol az együttélés a norma, a tiltás nem ideológia, hanem keret: kimondja, hogy az ölés nem alapeszköz. Ha mégis gond van, legyen szűk, ellenőrzött, átmeneti kivétel – ne a kivétel legyen a gyakorlat. A természetvédelmi gondolkodás nem romantika, hanem józan takarékosság: kevesebb beavatkozással több szolgálatot kapunk a tájtól.
A csíkos pofa mellett
A borz védelme nem kampányszlogen. Olyan döntés, amely egyszerre szól a tájról és rólunk. Aki találkozott már vele hajnalban, tudja: van benne valami emberközeli méltóság. Nem követel sokat, nem tör be a fénybe, nem keresi a konfliktust. Annyit kér, hogy hagyjuk élni a maga rendje szerint – és cserébe dolgozik értünk, csöndben, kitartóan, a föld alatt.
Érdemes lenne kimondani: a borz vadászata Magyarországon nem szükségszerű. Az erkölcs, az ökológia és a józan ész egy irányba mutat: megelőzni, nem ölni. Ha ezt a lépést megtesszük, nem veszítünk semmit, amit ne lehetne másképp pótolni – viszont nyerünk egy tisztább, egészségesebb, békésebb tájat. Olyan országot építünk, ahol a természet nem ellenfél, hanem társ. A csíkos pofa pedig maradhat az, ami mindig is volt: az éjszaka szerény munkása, a magyar erdő hűséges polgára.
