Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen innen, az óperencián túl, a nagy Alföldön élt egy szegény ember, annak volt egy fia. Pásztorkodásból éltek, naphosszat a nyájat terelgették.
Egy napon ez a legény megunta a pásztorkodást, és a fejébe vette, hogy kovács akar lenni. Úgy gondolta, az talán érdekesebb, mint naphosszat a mezőt nézni, és talán jobban megélnének belőle az édesapjával. A szegény embernek tetszett is a gondolat, és ismerte is a fiát: ha valamit a fejébe vesz, attól nem tágít. Így aztán jó szerencsét kívánt neki, és útnak indította.
A legény elindult kovács mestert keresni, akihez inasnak szegődhet és kitanulhatja a kovácsmesterséget. Ment-mendegélt, messze volt még a legközelebbi tanya, és a vize is elfogyott. Egyszer csak megpillantott egy gémeskutat. Leeresztette a vödröt, hogy megtöltse a kulacsát, és amikor felhúzta, látja ám, hogy a vízben egy méhecske vergődik kétségbeesetten. A legény szomjas volt, de megsajnálta. Mielőtt ivott volna, fogott egy fűszálat, kihúzta a méhecskét a vízből és rátette egy napraforgó virágra, amely a kút tövében nőtt, hogy megszáradjon a szárnya. A legény ivott egyet, megtöltötte a kulacsát, és már indult is volna, amikor a fülénél megszólalt egy zümmögő hang: "Hallod-e te szegény legény!". A méhecske szólt hozzá. "Jótét helyébe jót várj! Megmentetted az életem, ezért hálával tartozom. Ha segítségre van szükséged, csak szakíts le három fűszálat, füttyents egy nagyot, és segítek.". Azzal tovarepült.
Már dél felé járt az idő, magasan volt a nap, és a legény megéhezett. Amikor odaért egy fához, leült, hogy megegye a kis darabka kenyeret, ami a tarisznyájában volt. Már majdnem beleharapott a kenyérbe, amikor látta, hogy egy szegény hangya élelmet keres a földön. Megsajnálta, odaszórt neki pár morzsát a kenyérből. A hangya rögvest felkapta az egyik morzsát, és vitte a hangyabolyba a társainak. A legény nem lakott jól, de tüzesen sütöt a nap, pihent egy órácskát a fa hűs lombja alatt. Amikor indulni akart, egy nagyon halk hangot hallott a fülében. Látja, hogy a vállán ott ücsörög a hangya. "Hallod-e te szegény legény! Megmentetted éhező társaim életét. Jótét helyébe jót várj! Ha segítségre van szükséged, szórj le három morzsa kenyeret, és füttyents egyet. Nyomban segítünk."
A legény továbbindult. Estére egy tanyához ért, ahol szállást kért éjszakára, de csak az istállóban akadt hely. A legény nem panaszkodott, elvégre pásztorember volt, leheveredett a szalmára és már éppen lehunyta a szemét, amikor motoszkálást hallott. Felugrott ijedtében, és látta ám, hogy egy fecskefióka vergődik a szalmában. Fáradt volt a legény, de megsajnálta a fiókát. Felkelt, rátette a pásztorbotjára és felemelte a fészekbe, a testvéreihez, akik nagy örömmel fogadták. Aztán visszafeküdt aludni. Álmában csivitelést hallott. Meglátta feje körül repdesni a kisfecskét, aki így szólt hozzá: "Hallod-e te szegény legény! Megmentetted az életem. Jótét helyébe jót várj! Ha segítségre van szükséged, csak forgasd meg háromszor a pásztorbotodat a levegőben, füttyents egy nagyot, és én segítek!". Amikor a legény felébredt, nem tudta, hogy álom volt-e vagy valóság.
Három éjjel, három nap telt el, mire a legény betévedt egy kovácsműhelybe, ahol éppen egy inast kerestek. Hejj, de megörült ennek a legény! Jekentkezett is munkára, és kapott is állandó szállást a kovácsmester házában. A fizetség nem volt sok, de jutott is, maradt is. A legény nem panaszkodott. Tette a dolgát, és hét év, hét hónap alatt kitanulta a kovácsmesterség csínyját-bínját. Szeretett volna egy saját kovácsműhelyt nyitni, de nem volt elég pénze hozzá. Akkortájt híre ment, hogy a király egyetlen lánya férjet keres. Hetedhét országból jöttek a királyfiak, hercegek, hogy elnyerjék a kegyét, de a királylány makacs egy teremtés volt. Olyan férjet akart magának, aki teljesíti a három kívánságát.
Volt a királylány kertjében három varázslatos rózsatő. Az egyik rézhajtásokat termett, a második ezüstszirmokat hullajtott, a harmadik arany virágport szórt. A királylány csak azzal az ifjúval volt hajlandó összeházasodni, aki a rézhajtásokból karkötőt, az ezüstszirmokból nyakéket, az arany virágporból aranygyűrűt készít neki. Mentek is a kovács legények messze földről, hogy teljesítsék a királylány három kívánságát, de egyiknek sem sikerül. Amikor a rézhajtásokat termő rózsatőhöz értek, a rézhajtások homokká estek szét, és szanaszét szóródtak a földön. Amikor az ezüst szirmú rózsatőhöz értek, az ezüst szirmokat felkapta a szél, és az égbe repítette. Az arany virágport pedig olyan apró volt, hogy nem tudtak összegyűjteni belőle egy gyűrűre valót.
Meghallota ezt a szegény legény is. Fogta a tarisznyáját, és elindult szerencsét próbálni. A királyi udvarban a gyönyörűséges királylány fogadta, és nyomban megmutatta neki a három rózsatövet. "Na te legény! Ha ezekből készítesz nekem egy réz karkötőt, egy ezüst nyakéket, és egy arany gyűrűt, tiéd a szívem és a fele királyság!" A királylány unottan figyelte, ahogy a legény nekilát a rézhajtások begyűjtésének. Ahogy hozzáért a hajtásokhoz, a réz homokként szóródott szét a földön. Vakarta fejét a legény, hogy most mitévő legyen. Egyszer csak eszébe jutott, mit mondott neki régen a hangya. Elővett egy darab kenyeret a tarisznyájából, szétszórt három morzsát, és füttyentett. Egy pillanat múlva nagy feketeség közeledett a kerti ösvényen. Egy hatalmas hangyasereg jött, ellepték a rózsatövet, és pillanatok alatt összegyűjtötték a szétszóródott rézmorzsákat. A legény pedig kovácsolt belőlük egy réz karkötőt.
Hejj, de meglepődött a királylány! Ilyet csudát még nem látott! Odaállította a legényt az ezüst szirmokat hullajtó rózsatőhöz. Amint a legény a szirmokhoz ért, jött egy szellő, és elrepítette a szirmokat fel az égbe. Elbúsult a szegény legény. Nem maradt több szirom, és utána sem tud repülni. Akkor eszébe jutott, mit mondott a fecske álmában. Megperdítette a botját háromszor, és füttyentett. Abban a pillanatban egy hatalmas fekete felleg kerekedett. Ezernyi fecske szállt le az égből, mindegyik csőrében ott volt egy ezüst rózsaszirom. A fecskék letették a szirmokat a legény tenyerére és tovarepültek. A legény pedig olyan ezüst nyakéket kovácsolt a szirmokból, amilyet még a világ nem látott.
Tetszett ám a királylánynak a nyakék, de még jobban a legény! Most volt igazán bajban: mi lesz, ha az aranyport szóró rózsatő kifog rajta? A legény nézegette az arany virágporos szirmokat. Nézegette innen, nézegette onnan, hogyan tudna összegyűjteni egy gyűrűnyi aranyport. Nem tudta, mitévő legyen. Ekkor eszébe jutott, amit a méhecske mondott neki. Letépett három fűszálat, és füttyentett. Egyszeribe félelmetes dongás kerekedett. Egy méhraj szállt le a rózsára. A méhek szorgosan gyűjtögetni kezdték a virágport, és mindet odavitték a legény kezébe. A legény elkészíthette belőlük a legszebb aranygyűrűt, ami valaha készült. Amikor elkészült a gyűrűvel, nyomban megkérte a királykisasszony kezét. Összeházasodtak, övék lett a királyság, a legény nyitott egy saját kovácsműhelyt, és máig élnek, ha meg nem haltak.
